2006-ban egyéni vállalkozásként indult cégünk azért, hogy az ING Biztosító Zrt.-vel közösen együtt végezhesse munkáját a biztosítás piacán az ügyfelek megelégedésére.

2007-ben új szerződő partnerre váltottunk az AVIVA Életbiztosító Zrt. személyében és így szélesebb lehetőségek nyíltak az egyéni vállalkozás előtt.

2008-ban az egyéni vállalkozás a robbanásszerűen megnövekedett feladatokat már nem bírta el és megalakult cégünk, a Bojta Kft.

A Bojta Kft. mint szolgáltató iroda alapszolgáltatása két irányban indult el. Az egyik irányban szorosan együttműködve a szerződött partnerrel az AVIVA Életbiztosító Zrt.vel függő biztosításközvetítőként az életbiztosításokra, befektetés és megtakarításokra, vagyonbiztosítások közül a lakásbiztosításokra szakosodva kezdtük meg tevékenységünket.

A másik irányban egy mérlegképes könyvelő alkalmazásával teljeskörű könyvelési szolgáltatási tevékenységet kezdtünk el a meglévő és új ügyfeleink számára.

2009-ben adódott lehetőség további bővítést hozott a cég történetében a biztosítási szakterületen, így már független biztosításközvetítői engedéllyel is rendelkezik cégünk. Ezen engedéllyel cégünk a Magyarországon forgalmazott összes biztosítási szolgáltatási programot kínálhatja az ügyfelek rendelkezésére.

2011-ben cégünk előtt álló lehetőségképpen a szolgáltatásokat bővítettük úgymint Szabadidő és Sport valamint Vállalatirányítás területén. Kiemelkedő szakembereink mögött álló hosszú évtizedes munkavégzés alapozza meg rátermettségüket, amely szavatolja cégünk hosszútávú eredményességét és ügyfeleink magas szintű kiszolgálását.

Napjainkban cégünk bővítéséről áthelyeztük a hangsúlyt a szolgáltatások minőségi fejlesztésére. Ma már az ügyfelek kiemelkedő, minőségi és egyedi szolgáltatást várnak el tőlünk, aminek megkívánunk felelni, így szakembereinket és kollégáinkat is ebben az irányban kívánjuk fejleszteni.

Szolgáltatások